(A kvantumfizika az orvoslásban I.)
A természetes orvoslás fontos előfeltétele, ahogy azt lapunk májusi számában olvashattuk, alázattal közelíteni a "régmúlt idők gyógyítása, nagy orvoselődeink, valamint az orvoslás általunk még alig ismert rejtelmei iránt" (Tamasi, Természetgyógyászat 1992. május). Ennek ellenére a közelmúlt kutatási eredményeinek nyomon követése is elvezethet valakit a holisztikus személelthez, illetve serkentheti tevékenységének teljesebbé tételéhez.
A megoldást a fizika hozta
A modern fizika felfedezései jelentősen hozzájárultak más tudományágak
pontosabb megismeréséhez, illetve a "szaktudományok" közötti szakadékok
áthídalásához, egy egységes (természetes) tudomány megteremtéséhez.
Maga a
homeopátia is profitált ezekből a felfedezésekből, mégpedig hatásmechanizmusának
teljes értékű feltárása formájában. Kiderült, hogy itt fizikai és nem kémiai
hatóanyagot tartalmazó gyógyszereket használnak - tehát az oldatok kizárólagosan
kémiai vizsgálatának szükségszerűen eredménytelennek kellett lennie.
Tudjuk, hogy a szervezet normális működése a sejtbeni és a sejtközi állomány elektromos paramétereinek függvénye. Ezen alapismeret ellenére egészen a legutóbbi évekig nem egy biofizikai, hanem egy biokémiai világkép és kutatási rendszer uralkodott az orvostudományban. Különös, addig ismeretlen jelenségek késztettek világszerte tudósokat mégis olyan kutatásokra, ahol az ember (illetve élő szervezetek) és környezete közötti elektromágneses kölcsönhatás volt a vizsgálat tárgya.
Közismert, hogy környezetünk nagymértékben tartalmaz mesterséges elektromágneses (EM) sugárzásokat, nagyjából az elékpzelhető összes frekvencián. Ezeket koherens, frekvenciában és fázisban pontos EM-sugarakat nem a természetben amúgy is jelen lévő nagyfokú EM-tevékenység figyelembevételével bocsátják ki. Mivel az élő szervezetek mindig is koherens rezgéseket használtak önszabályozó folyamataikban, az interferencia a mesterséges koherens rezgésekkel könnyen vezethet abnormális reakciókhoz.
Az anyag, mint olyan, csak részben írható le tömegtulajdonságával, annál sokkal pontosabban, ha hullám-jellegét is figyelembe vesszük. Fizikai kutatások vezettek minket a kémiai folyamatok megértéséhez, és ma már tudjuk, hogy a fizikai természeti törvények határozzák meg a kémiai reakciókat (mint ahogy az a ‘fizika’ szó eredeti jelentéséből is következik); az atomok EM-tevékenysége a kémiai folyamatok fölé van rendelve.
Természetesen ez alól a biokémia sem kivétel, ahol a biofizika szerepe
kulcsfontosságú. Ennek alapján szükségszerűen ebben az irányban kell
továbbhaladnunk, mégpedig sürgősen, mivel több probléma biokémiai megoldása
reménytelenül bonyolultnak látszik. Ez a helyzet főleg a krónikus és az
összetett betegségeknél áll fenn, ahol egy individuális terápia elkerülhetetlen,
egy sematikus kezelés pedig az elváltozások kombinációja miatt elképzelhetetlen
(1. ábra).
A kérdés a következő: tartózkodjunk-e az orvosi kutatás továbbfejlesztésétől, mert eredményei egy betegcsoportnál nem reprodukálhatóak, vagy örüljünk az individuális terápia megtalálásának, és dolgozzunk ki új szempontokat a tudományos kutatás számára?
Külső mágneses hullámok biztosítják a szervezet különböző ritmusait
Közismertek a neurológia azon tételei, amelyek szerint a limbikus rendszer minden egyes sejtet külön-külön képes utasításokkal ellátni / funkciójában befolyásolni. Popp (1983) és Wan Ho (1991) kutatásai az élő szervezetek (köztük az ember) fénykibocsátásával és az embrió EM-tevékenységével kapcsolatban nálunk talán még kevéssé ismertek, ezért érdemes pár szóval ismertetni lényegüket: a sejtosztódást, illetve a sejtbeni speciális tevékenységet megelőzően EM-aktivitás figyelhető meg a sejtben, majd a lezajlott elektrodinamikus események és a fotonkibocsátás függvényeképpen kezdődik meg a sejtosztódás, illetve a sejt specializálódása.
Wever (1967) és Ludwig (1988) munkáiból ismeretes, hogy a szevezet fontos
önszabályozási folyamatokat ELF (extremely low frequency), azaz nagyon alacsony
frekvenciájú mágneses mezők hatására végez. Az úgynevezett Schumann-hullámok
(2-3. ábra), amelyek a Föld felszíne és az ionoszféra között keletkeznek,
alaphulláma 7,8 Hz-es - amely a hippocampus-frekvencia, és ahogy az O’Keefe és
Nadel (1978) munkájából kitűnik, az egyetlen frekvencia, amelyik az összes
emlősnél megegyezik. Wever bunkerkísérletei, illetve a NASA állatokkal végzett
mágneskísérletei egyértelműen bizonyították, hogy szervezetünk megszokott
működéséhez meghatározott, egyébként igen gyenge, EM-mezőkre feltétlenül szükség
van. Adey (1986) és munkatársa, Lawrence (Adey és Lawrence, 1988) munkáiból
tudjuk, hogy a sejtek EM-kommunikációjába történő bekapcsolódáshoz csak
meghatározott intenzitású jelek alkalmasak (ld. 4. ábra).
Ha még emellett újra emlékezetünkbe idézzük, hogy a szervezet működése a
sejtbeni és a sejtközötti állomány elektromos paramétereinek függvénye, akkor a
biofizikai szemléletmód vonzereje nőni fog.
Hogy mi köze van ennek a
homeopátiához, azt Smith egyik kutatásának kapcsán szeretnénk bemutatni. Smith
16 éve kutatja az élő szervezet és az EM-terek viszonyát. A 80-as évek elején
olyan betegek allergiavizsgálatára kérték fel, akiknél szemmel láthatóan
elektromos (általában nagyfeszültségű) vezetékek, illetve árammal működő
készülékek váltottak ki súlyos allergikus reakciókat. (Az allergia fogalmát
eredeti jelentésében használom, úgy, ahogy azt Von Pirquet meghatározta: egy
bizonyos környezeti hatásra való eltérő / kórós reagálás állapota.) A mérések
során bebizonyosodott, hogy külső EM-ingerek változásokat hozhatnak létre a
szervezet homeosztázisában, beleértve annak EM-paramétereit, amelyekről az
előzőekben láttuk, hogy a sejt működése szempontjából meghatározó fontosságúak.
Érdekes megfigyelés volt, miszerint a páciensek egy része olyan erős sugárzást bocsátott ki a mikrohullámú tartományban, hogy az ilyen hullámon működő oszcillátorokat csak használat idejére lehetett behozni a terembe, különben passzív gerjedés miatt allergiás tüneteket okoztak az említett betegeknél. Egy másik jelenség, amelyik mintegy véletlenül került demonstrálásra, az a vizsgált személyek kölcsönös, egymást zavaró hatása volt: sokukat csak egyedül lehetett a terembe berendelni, mert puszta jelenlétükkel komoly tüneteket produkáltak, illetve váltottak ki a másikból.
Maga a vizsgálat a következőképpen zajlott le: egy előzetes tesztelés után,
ahol a mérés során használt amplitúdó kiválasztása volt a cél, a beteget
különböző oszcillátorok segítségével gyenge EM-sugárzásnak tették ki.
Habár a kísérlet során csak EM-stimulálás történt, a vizsgált személyek rendre olyan allergikus reakciókról számoltak be, amelyeket eddig kémiai allergénekkel kapcsolatak össze: ilyenek voltak a parfüm-reakció, a tej-reakció, a hús-reakció, a műszálas anyag keltette szimptómák, mintha vihar közeledne stb. A betegeknél megfigyelhető volt, hogy bizonyos rezgések a tüneteket előhívták, mások viszont a szimptómák azonnali eltüntetésére voltak képesek, illetve a zavaró frekvenciák jelenlétekor is tünetmentessé tették a beteget.
Az EM-hullámok rezgései felcserélhetőknek bizonyultak akusztikus hullámok rezgéseivel, csak paramétereiknek - mint a frekvencia és az amplitúdó - kellett megfelelniük.
Leen (lásd Smith, 1987) provokációs és neutralizációs vizsgálatának , illetve
kezelésének ismeretében, melyet Miller (1972) tökéletesített a 60-as évek
közepén, tudjuk, hogy az allergén bizonyos oldata enyhíteni képes az eredeti
anyag által okozott allergiás tüneteket. Az oldatok készítésénél egy periodikus
változást figyelhetünk meg, mégpedig a tünetet okozó, illetve kompenzáló
hatásban. Miller 1:4 arányban készített egyre magasabb potenciákat, és az
intradermál allergiatesztelés szisztematikus technikáját dolgozta ki: 0,05 ml-t
az adott oldatból a bőr alá fecskendezett, és a keletkezett göböt
összehasonlította azzal, amivé az 10 perc múlva vált, illetve a betegnél fellépő
egyéb szimptómákat vette számításba. Az egyre nagyobb potenciál beoltásánál egy
egyértelmű periodicitás volt érzékelhető: a göb növekedését és a vegetatív
jelenségeket okozó oldatokat a beteg reakciója szempontjából semleges, illetve
vegetatív szimptómáit is eltüntető oldatok követték egymást ciklikusan. Azt a
potenciát, amelyik nem okozott göbnövekedést és a vegetatív rendellenességeket
is megszüntette,
semleges oldatnak hívják.
A rezgés mint gyógyszer
1984-ben a II. ‘Az ember és környezete’ című konferencián Dallasban ennek a metódusnak egy felületi alkalmazása került bemutatásra, ahol az antigén megfelelő oldatának bőrre való cseppentésével érték el a neutralizáló hatást. Azon kívül, hogy itt nemszükséges az oldat bőr alá juttatása, ez a technika mindenben megegyezik az előzővel; hatása ugyanazt a periodicitást mutatja.
Miben rejlik az oszcillátorokkal való provokáció újdonsága? Az azóta a legszigorúbb kutatási követelményeknek megfelelően megvizsgált több mint 20000 beteg dokumentációja egyértelműen bizonyítja, hogy a kémiai allergének helyettesíthetőek fizikai információkkal (elektromágneses, illetve akusztikus rezgésekkel).
Az olyan betegek számára, akiknek folyamatosan szükségük volt a neutralizáló frekvenciákra, arra az elektromágneses információra, ami tünetmentessé tette őket, egy tartós kezelési megoldást kellett találni, mivel az oszcillátorokat nem lehetett otthoni használatra kikölcsönözni.
Mivel az előző kísérletek során már megállapítást nyert a homeopatikum elektromágneses orvossági jellege, megpróbálták a rezgésgenerátor információját desztillált vízre "átjátszani". A kísérlet tökéletesen sikerült, és a betegnek elég volt testközelben tartani az üvegcsét a besugárzott folyadékkal a tünetmentességhez. Mint kiderült, a víz "képes emlékezni" legalább 6 hétig a besugárzott információra - abban az esetben, ha közben nincs kitéve egy másik koherens besugárzásnak. Ezt a vizet azután fel lehetett használni tetszés szerinti potencia készítéséhez. Ebből egyértelműen következett, hogy az addig is használt homeopátiás oldatok fizikai, és nem kémiai hatóanyagot tartalmaznak, annak ellenére, hogy ott eredetileg egy kémiai szubsztanciából indultak ki.
Van a víznek emlékezete?
Hogyan képes a víz EM-információt tárolni? A válasz egyszerű: dipólus-jellege
miatt. Erre a milánói egyetem kutatói, Del Guidice és Preparata (1989)
szolgáltatták a tudományos bizonyítékokat: a víz olyan dipólusrendszer, amelyik
alacsony energiájú hidrogénhíd-kötések mellett egy kristály jellegű magas
rendezettségű állapottal rendelkezik, ahol egy EM-kapcsolódás révén nagyon erős
hidrogénkötések találhatóak (5. ábra). A víznek ez a második jellemzője képes
tetszőleges ideig információk tárolására. Ezeket az információkat csak egy újabb
magas energiabevitellel lehet megváltoztatni.
Irodalom:
1. Adey, W.R. (1986), Bioelectrochem. Bioenergetics 15:
447-456
2. Adey, W.R: Lawrence, A. F. (eds), (1988),
Electrodinamics in Biological Systems, New York: Plenum.
3. Del Giudice, E., Preparata, G. (1989), A collective Approach to the
Dynamics of Water., MITH 89/10. Presented at the Nato ASI an Hydrogen bonded
Liquids at Cargése (France) 3-15. April, 1989.
4.
Ludwig, W. (1988) DieDebatte um die Magnetfield-Therapie aus Sicht der
Biophysik. Erfahrungsheilkunde 37:735-739
5. Miller, J.
B. (1972) Food Allergy, Provocative Testing and Injection Therapy. Spriengfield,
II.: Charles C. Thomas
6. O’Keefe, J., Nadel, L. (1978)
The Hippocampus as a Cognitive Map. Oxford: Clarendon Press.
7. Popp, F. A. (1983) Biophotonen. Heidelberg: Verlag für Medicin Dr.
Edwald Fischer.
8. Smith, C. W., Monro, J. A., Choy, R.
V. S. (1987) Electrical Sensitivities in Allergy Patients. Clinical Ecology
3:93-102.
9. Wan Ho, M. (1991) Electromagnetic
Activities in the Foetus. Caduceus winter.
10. Wever,
R. (1967) Über die Beeinflussung der circadianen Periodik des Menchen durch
schwabe elektromagnetische Felder. Zschr. vergl. Physiologie 56: 111-128